fbpx

Technológiai szintlépés az LG idei OLED csúcstévéje

Technológiai szintlépés az LG idei OLED csúcstévéje

Az LG OLED evo G3 megkapta a teljesen új mikrolencsés kijelzőtechnológiát, amely minden korábbinál látványosabb képi világot eredményez.

Hosszú évek óta az LG a tévés iparág egyik leginnovatívabb és legerősebb szereplője, úgyhogy a dél-koreai cégre érdemes odafigyelni. Pláne, ha OLED készülékekről van szó, hiszen ebben a szegmensben a vállalat bő egy évtizede stabilan piacvezető, és sokan csak nyomukban járnak.

A konszern egy pillanatig sem áll a kutatás-fejlesztéssel, amit tökéletesen bizonyít, hogy 2023-ban is elő tudtak rukkolni egy olyan készülékkel, amely sok szempontból abszolút üttőrőnek tekinthető. Ez az LG OLED evo G3, amely az első olyan kiskereskedelmi forgalomba is kerülő televízió, amely megkapta az LG Display vadonatúj, Micro Lens technológiára épülő kijelzőjét. A készülék hamar befutott a magyarországi üzletekbe is, jól jelezve, hogy a dél-koreai holding számára milyen fontos a magyar piac, és mi is kipróbálhattuk egy rövid tesztelés erejéig.

Szeret lógni

Hogy az LG OLED evo G3 egy különleges televízió, az már a külsején is látszik. A legtöbb OLED modelltől eltérően mindenhol egyenletesen vastag, a hátlapján pedig van egy szokatlan mélyedés. Ennek oka, hogy alapvetően arra tervezték, hogy a falon legyen felakasztva. ennek érdekében a dobozában megtalálható egy speciális kiegészítő, amelyet pontosan ebbe a mélyedésbe kell beilleszteni. Mindennek köszönhetően a készülékház teljesen hézagmentesen, igen diszkréten, minimális helyet foglalva simul a függőleges felületre.

Az LG OLED evo G3 a falon érzi jól magát.Forrás: Origo

Ezt a konzolt egyébként úgy alakították ki,hogy előre is lehessen húzni egyik vagy másik oldalát is, ami olyan, mintha egy hagyományos nyakon elforgatnánk a képernyőt. Hogy mennyire arra szánták, hogy lógjon, mi sem bizonyít jobban, minthogy a dobozából hiányzik a talp, de ha valaki erre állítaná, akkor természetesen vásárolhat hozzá ilyen kiegészítőt. A ki- és bemeneteket úgy helyezték el rajta, hogy a legkönnyebben lehessen azokhoz hozzáférni, illetve a televízió természetesen rendelkezik integrált WiFi-vel, valamint a Bluetooth kapcsolat megteremtését is támogatja.

Milyen az LG OLED evo G3 képminősége?

Az említett Micro Lens OLED panelben az a különleges, hogy rengeteg, rendkívül különlegesen csiszolt igen apró lencsét tartalmaz. Ezek pedig úgy képesek megnövelni a fényerőt pusztán a fizikai törvényszerűségeket kihasználva, hogy a készülék nem fogyaszt több energiát, és nem is melegszik jobban, mint a hagyományosabb rokonai. A nagyobb fénysűrűség pedig igen-igen jól jöhet egy világos szobában, így akkor is szép marad a kép, ha a helyiségbe besüt a nap.

Az LG OLED evo G3 csúcs fényereje egyébként 2110 nit a speciális műszerrel elvégzett méréseink alapján, ami óriási, közel hetven százalékos növekedés a tavalyi legjobb termékekhez képest.

Ennek hála pedig a nagy dinamikatartományú, úgynevezett HDR anyagok visszaadása lényegesen látványosabb. És mivel ilyen HDR filmekhez, sorozatokhoz vagy akár játékokhoz már igen egyszerűen hozzá lehet jutni, ezért ez kifejezetten fontos szempont ma egy televízió megítélése során.

Az OLED képalkotási eljárásból fakadóan a tónusok valósághűek, ragyogóak, kifejezetten szépek, és a színtér lefedettsége, azaz a színgazdagság is átlagon felüli. A kontraszt ennél jobb nem is lehetne, és a kép a 4K felbontásnak köszönhetően borotvaéles, az apró részletek és a leheletfinom átmenetek megjelenítése remek. A mozgásokkal sincsen komoly probléma, legalábbis normális minőségű források használata esetén. Akadozás, szaggatás, elmosódottság egyáltalán nem érzékelhető. Ha már a játékok az előbb szóba kerültek, akkor érdemes megemlíteni, hogy a képfrissítési frekvencia kellően nagy, a késleltetés pedig alacsony, és emiatt a termék akár a legújabb, legnagyobb teljesítményű konzolgépek vagy PC-k mellett is bevethető.

Hogy szól?

Csodákat felesleges várni egy olyan tévétől, amely saját hangprojektorral nem rendelkezik, csak rejtett hangszórókkal látták el. A szabályt az LG OLED evo G3 sem írta fölül, hiszen bár hiába szerelték fel beépített mélyhangsugárzókkal is, a hang minősége nagyon távol van az ideálistól. A basszusok érzékelhetőek, de nem elég gazdagok, vastagok, és a megszólalás kicsit élettelen, steril, valamint a sztereó megteremtése sem tökéletes. Az is tény, hogy hanghibákba nem futottunk bele, és a hangerő is megfelelő. Így azt mondhatjuk, hogy akinek nincsenek különösebben magas igényei a hangzás terén, annak ez is megteheti.

Intelligens funkciók

Az LG tévék hagyományosan remekül szerepelnek az okos funkciók terén, köszönhetően a saját igények szerint, házon belül készülő webOS smart rendszernek. Az LG OLED evo G3 sem lóg ki a sorból, amely megkapta a legfrissebb verziót, amely a hagyományoknak megfelelően igen sebes és nagyon megbízható. A rendszer magyar nyelven is kommunikál, igen felhasználóbarát, és szerintünk a használatába még az is hamar belejöhet, aki egyébként nem nagyon szokott foglalkozni elektronikus eszközökkel.

WebOS van rajta.Forrás: Origo

Ez a webOS 23 platform rengeteg extrát tartalmaz. Ezek között a legfontosabbak a különféle letölthető és futtatható webes alkalmazások. A kínálat szerves részét képezik a különféle filmes-sorozatos-sportközvetítős tartalomszolgáltató applikációk. Tehát a Netflix, a YouTube, az HBO vagy a Disney +, csak hogy néhány kifejezetten fontos és manapság népszerű példát említsünk. Emellett a készülékkel vezérelhetőek az okos otthon eszközök, lehet vele internetes oldalakat meglátogatni, elérhetőek közvetlenül távoli számítógépek, és a Microsoft dokumentumok is. Sőt, még arra is képes, hogy magától szóljon, ha kezdődik a kedvenc csapatunk mérkőzése.

LG OLED evo G3 – bizonyítvány

A dél-koreai vállalat nagyon magasra tette a lécet az LG OLED evo G3 televízióval. Nyugodt szívvel kijelenthetjük ugyanis, hogy jelenleg ez a világ egyik legjobb tévéje. Az itt bevezetett Micro Lens technológia abszolút életképes, és biztos fogunk még vele találkozni a jövőben. És abban is csak bízni lehet, hogy idővel csökken is majd az ára, mert ez a tv bizony egyelőre meglehetősen drága. A nálunk járt 139 centiméteres, azaz 55 inches verzió ára is 930 000 forint, a nagyobb, 165 centis rokona pedig 1,3 millió forintot kóstál.

 

Forrás: Origo

Share this post

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük